Gyógytestnevelés
Kedves Szülők!
Szeretettel köszöntjük Önöket !
A gyógytestnevelésről szeretnék rövid tájékoztatást adni segítségül ahhoz, hogy az érintett tanulók a lehető leghamarabb bekapcsolódhassanak a szaktanár irányította csoportba.

A gyógytestnevelés a kiszűrt tanulók számára kötelező tantárgy!
E tanatárgy két egymást szorosan kiegészítő részből: a termi- és a gyógyúszás órából áll .
A szűrést az iskolaorvos, a szakorvos véleménye alapján illetve indokolt esetben anélkül végzi. A kiszűrt tanulók közvetlen ezután, a lehető leghamarabb be kell kapcsolódjanak a gyógytestnevelés csoportba.
A gyógytestnevelő tanár: Nagy Gabriella.
Telefonon elérhető a 06/20/356-1441-es számon.
A csoportórák szorosan a tanévhez és a tanítási napokhoz kötődnek. Tanítási szünetben a gyógytestnevelés csoport sem dolgozik.
A gyógytestnevelés órák legfőbb célja , hogy a kialakult elváltozások romlását megakadályozzuk, illetve lehetőleg javítsuk, és megelőzzük a még ki nem alakult betegségeket.
Az órákon tanult gyakorlatokat szükséges, hogy a tanulók otthon szabadidejükben folyamatosan és rendszeresen végezzék.
Ellenőrző vizsgálattól ellenőrző vizsgálatig dolgozunk , és az új eredmény függvényében haladunk aztán tovább.
A szakorvosi eredményeket a lehető leghamarabb be kell mutatni és egyeztetni szükséges a szaktanárral.
A gyógytestnevelő tanár minden szükséges szempont alapján folyamatosan értékeli a tanulókat, és ez az értékelés alapvetően meghatározza félévenként a tanuló bizonyítványba kerülő minősítését testnevelés tantárgyból.
A szakorvosi és az iskolaorvosi eredményen szerepelhet a II./a. vagy II./b. kategória.
- Jelentésük : - II./a. kategóriába kerülnek azok a tanulók, akiknek már szükséges
a gyógytestnevelés, de ugyanakkor az egészségi állapotuk megengedi,
hogy osztálytársaikkal a normál testnevelésen is részt vehessenek;
- - II./b. kategóriába kerülnek azok a tanulók, akiknek a gyógytestnevelés szükséges,
és e mellett az egészségi állapotuk indokolja, hogy normál testnevelésen
már nem vehetnek részt a következő ellenőrző vizsgálatig.
A heti kötelező óraszámok is ennek függvényében alakulnak.
II./a. kategóriában : heti 1 termi gyógytestnevelés és 1 gyógyúszás óra a normál testnevelés mellett;
II./b. kategóriában heti 2 termi gyógytestnevelés és 1 gyógyúszás óra, ugyanakkor normál testnevelésből felmentett a tanuló.
A termi órák időpontja az alsós tanulók számára : hétfő 13.00-13.45; péntek 12.50-13.35;
helyszíne a kisterem, a középső épületben;
a felsős tanulóknak hétfő 14.15-15.00 a nagyteremben; péntek 7.00-7.45 a kisteremben és 14.05-14.50 a nagyteremben.
A tanulók vízbiztonságát a szaktanár dönti el , és e szerint irányítja a nagy- vagy a tanmedencés gyógyúszásra a gyerekeket.
A mélyvízi gyógyúszás időpontja : szerda 14.00-16.00 óráig 3 csoportból lehet választani, vagy csütörtök 14.30-16.00 óráig 2 csoportból lehet választani.
Helyszíne : a Március 15.u. Uszoda.
A tanmedencés gyógyúszás időpontja : péntek 14.30-15.15.
Helyszíne a Báthory Ált. Isk.
Ez utóbbi órát Hencsei László tanár úr vezeti szaktanárként.