Köszöntő

Térkép

Iskolatörténet

Névadónk

  - - -

Iskola

Oktatás

Iskolaváró

Galéria

Irodák

Alapítvány

Testvériskola

Felsőörsi Tagiskola

 

Iskolatörténet

 

A z 1970-es évek elején dinamikusan növekvő gyereklétszám, valamint a fejlődő Egry lakótelep /akkoriban Jankovics-lakótelep/ tették szükségessé egy új iskola létesítését Veszprémben. A környékbeli Kiss Lajos Általános Iskola olyan zsúfolttá vált, hogy nem lehetett tovább halogatni az alapkőletételt, s a Veszprém Városi Tanács döntése alapján 1972-ben megkezdődött a jelenlegi főépület kivitelezése.1974 szeptemberében indult az első tanév, a városszerte "Kék Iskolának" nevezett intézményben, Kovács János igazgató irányításával.

Az 1974/75-ös tanévet a Jankovics Általános Iskola 19 nevelővel és 449 tanulóval kezdte meg. Az iskolapadokat környékbeli gyerekek töltötték meg, és egész osztályok is átkerültek a szomszédos iskolából. A gyerekek és a szülők egyaránt magukénak érezték az új otthont. Rengeteg társadalmi munkát végeztek, így lett kész a salakos, később a betonos sportpálya, így nyert barátságos külsőt az udvar. Az épület a kivitelezési hibák miatt még sokáig javításra szorult, ám a falak közt már valódi élet folyt. Megújult a kétezer kötetes iskolai könyvtár, amely az évek során szépen gyarapodott, és kétszer is sor került alapterülete bővítésére. Jelenleg könyvtárunk 16.000 kötettel rendelkezik.

  Megalakult az 5249. számú Dr. Münnich Ferenc Úttörocsapat, melynek 50 tagja már részt vett 1975 májusában a Zánkai Úttörőváros avatóünnepélyén. Még ugyanebben a hónapban a bulgáriai Haszkovó városának Petőfi Sándor nevét viselő iskolájából érkezett küldöttség, akik testvérintézményt kerestek Veszprémben. Ekkor történt meg a kapcsolatfelvétel, és 1976. május 22-én került sor a nagyszabású névadó ünnepségre. Ettől kezdve a diákok orosz nyelven leveleztek, időnként látogatást tettek egymásnál és cseretáborozásokon vettek részt.1977-re bizonyossá vált, hogy a főépület elégtelen a körzetben lakó gyerekek befogadására. A kezdeti 14 tanulócsoportból 1977-re 21 lett, az induló 449-es létszám pedig csaknem egyharmadával nőtt, 645-re emelkedett.

Megkezdődött az új épületszárny /ma középső épület/ kivitelezése, amely 6 osztályteremmel és kistornateremmel enyhítette a zsúfoltságot. Lassanként, folyamatosan a szaktantermi rendszerű tanítás felé orientálódott az iskola, de ez sem oldotta meg a még mindig nyomasztó létszámemelkedést.

  1982-ben átadták a kisépületet is, de a valódi csúcsot 1984-86 között érte el az iskola. Ma már szinte hihetetlen, hogyan fért el itt - a délutáni tanítás ellenére - 825 gyerek.   A mennyiség nem ment a minőség rovására. Az alsós és felsős tanulmányi átlagok 3,7-4,3 közt mozogtak, de mindez nem jelentett volna sokat, ha a továbbtanulási adatok nem igazolták volna az itt folyó munkát. Akkor, és azóta is a városi listán /különösen a gimnáziumok és szakközépiskolák terén/ a Botev mindig az élmezőnyben szerepelt.   1977-ben születtek meg az első országos sikerek; az orosz nyelv és irodalom tanulmányi versenyen országos 1., a magyar nyelv és irodalmi tanulmányi versenyen országos 4. helyezést értek el tanulóink.  

Az évek, évtizedek során mindig volt akire, akikre büszkén gondolhattunk mind a tanulmányi munka, mind a művészetek, illetve a sport terén elért eredmények alapján. E tekintetben az egyik jelentős esemény, hogy iskolánk volt növendéke, Kiss Balázs 1996-ban olimpiai bajnok lett.

  1991-ben bizonyságát vehettük annak, hogy a kitartás megtermi gyümölcsét. A tantárgyi oktatás terén ebben az évben országosan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak diákjaink, ahol tudásuk nemzetközi összehasonlításban 9-16 %-kal múlta felül az országos átlagot. Azóta is rendszeres mérésekben veszünk részt. Az elmúlt évek OKÉV által szervezett országos méréseiben iskolánk tanulói jól szerepeltek, a mérési eredmények az országos eredmények felső harmadában találhatók.   Veszprémben az elsők között vezettük be a német nyelv oktatását, először csak szakköri szinten. 1986-tól már német tagozat működik. Két év múlva nyelvi labor is rendelkezésre állt a színvonalas munkához. 1990-től az angol nyelvet szintén választhatják a tanulók. Ekkor megszünt az orosz nyelv oktatása.  

1992-ben kezdte meg működését iskolánk német nemzetiségi tagozata. A törvény által biztosított magasabb óraszámban sajátítják el tanulóink a német nyelvet és kultúrát olyan program során, amelyben a nyelvi információ átadásában az érdekesség, élményszerűség és sikerélmény kap fontos szerepet. Az értés és beszédkészség fejlesztése érdekében a gyermekek képzeletére és érzékszerveire támaszkodó, játékos és megjelenítő folyamatok, nyelvi szerepjátékok szolgálják a nyelv minél magasabb színvonalú elsajátítását, miközben a hazai németség nép - és muköltészeti alkotásaival, dalaival, táncaival és szokásaival is megismerkednek a gyerekek. Ehhez nyújtanak lehetőséget külföldi kapcsolataink is:

 

    2001-ben kezdtük az angol és a német nyelv oktatása mellett, a francia nyelv tanítását. A Világ-nyelv pályázat elnyerésével 2003 szeptemberétől második idegen nyelvként is oktatunk francia nyelvet az 5. osztályos tanulóknak.  

Szintén 1992 szeptemberében indult a HKT-program, azaz a humanisztikus kooperatív tanulási modell. Az alsó tagozatban folyó kiscsoportos tanulásszervezés, az olvasó- és beszédkörök, szülői foglalkozások, az erdei iskola mind-mind megannyi értékes és érdekes színfoltja iskolánk életének.

 

Közben 1991-ben kísérleti tantervvel, a város engedélyével háziasszonyképzéssel bővült intézményünk. A kisépületben tankonyhát szereltek fel. Varrógépek és írógépek is rendelkezésre álltak a sokoldalú tevékenységhez. Az új oktatási törvénynek megfelelően a 9. és 10. évfolyam elvégzése után lett volna lehetőség házvezető/nő szakképzésre.

A Veszprémi Önkormányzat Közgyűlésének határozata alapján intézményünk 2001. szeptember 1-től ismét csak 8 osztályos általános iskolaként működik tovább.

  A számítástechnika oktatását 1983-ban kezdtük, kezdetben csak szakköri szinten. Jelenleg két jól felszerelt számítástechnika termünkben folyik az oktatás. A sulinet program keretében 1999 decemberében korszerű gépeket és újabb Internet vonalat kaptunk. Tanulóink számára a szabadidő hasznos eltöltéséhez két gépet a könyvtárban is működtetünk.

  90-es évek végétől egyre több sikeres pályázatot nyújtottunk be, így jutottunk ismételten még korszerűbb számítógépekhez, műanyag borítású futópályához.

  1991 áprilisától alapítvány segíti az iskolában folyó munkát. A Minerva Alapítványt a tantestület és a Szülői Munkaközösség választmánya hozta létre 20.000 Ft-os induló vagyonnal. Működése színesebbé teszi tanulóink tevékenységét a különböző területeken: szakkörök munkájában, a sportkörökben, a szabadidős programok megvalósításában, táborozásokon, külföldi csereutakon, stb.

  Sikeres pályázatunknak köszönhetően 2003-tól részt veszünk a COMENIUS 2000 Minőségbiztosítási munkában.      

A minőségirányítási programunkat a fenntartó elvárásainak megfelelően többször átdolgoztuk.
2008/2009 tanévtől a pedagógus értékelési rendszert elindítottuk.
2004-ben és 2008-ban teljes körű önértékelést hajtottunk végre, amely eredményként megállapíthattuk, hogy az iskola munkáját a szülők, tanulók, fenntartó igen magas színvonalúnak értékelik.

Az iskola épületeiben jelentős felújítások zajlottak, a Szemünk Fénye program keretében az összes világítótestet energiatakarékos, káprázásmentes lámpára cserélték 2008-ban. Ugyanebben az évben a fűtésrendszer is megújult, korszerű kazánok és fűtésszabályozó rendszer került beépítésre.

Két ütemben, 2009 tavaszára az iskola "A" és "B" épülete teljesen akadálymentesített lett. Így épületeink használata biztonságosabbá, kényelmesebbé vált.
Iskolánk ép értelmű mozgássérült és látássérült tanulóinak az élete így sokkal könnyebb, a mai kornak megfelelő.
Az iskolai Pedagógiai Programot a NAT 2007 és a nem szakrendszerű oktatás elvárásinak megfelelően átdolgoztuk.
Tanulóink számára széleskörű lehetőséget nyújtanak a testvériskolai látogatások. (Passau-Hutthurm-Gladsaxe, Sevilla).

Mind a diákok, mind a tanárok számára sok területen nyújt együttműködési lehetőséget az Egész életen át tartó tanulási program, Comenius alprogramja.
Ennek keretében 2008 óta dolgozunk (tanárok, tanulók, szülők) spanyol, francia, walesi, izlandi, olasz iskolákkal, valamint a szomszédos Egry úti Körzeti Óvodával együtt a kiválasztott közös témáink megvalósításán. A programról részletesen olvashatnak a honlapunkon.
Ugyancsak részletes tájékoztatást kapnak a kompetencia mérések, a központi felvételi vizsgák szép eredményéről, a középiskolai továbbtanulásról.

2007. szeptembere óta a felsőörsi Malomvölgy Iskola a Botev iskola tagintézménye. Felsőörsön 1-4 évfolyamon folyik oktatás, a tanulók 5. évfolyamtól a veszprémi iskolában folytatják tanulmányaikat.

 


Aktuális


Iskolai dokumentumok

Tanulmányi versenyek

Eredmények

Tanárok

Osztályok-Órarendek

Sport

Osztálytalálkozó