2008. október 2-án délután szüreti mulatságra vártuk a gyerekeket iskolánk napközis csoportjaiban. Már egy héttel elobb elkezdtük az oszi termések gyujtögetését, amiket a mulatság játékaihoz fel is használtunk. A termésekbol „osz asztalt” rendeztünk be az osztálytermekben, és az épületek zsibongójában. A gyerekek lelkesedésének köszönhetoen napról napra több és szebb termésben gyönyörködhettünk.
A találós kérdésekre adott helyes válaszokért ezen a napon dió járt cserébe, amit a gyerekek megtörtek és szívesen meg is ettek.
Szorgos kis mókusokként gyujtögették a diót, makkot, tobozokat, sípszótól sípszóig a felhajtott pulóverjükben, vagy a szoknyájukban. Akinek a legtöbbet sikerült összeszednie, annak jutalma piros alma, vagy érett körte volt.
A tréfás népi gyermekjátékdalok felelevenítésével a jókedvu kergetozés és a közös tánc sem maradhatott el.
Izgalmakban sem volt hiány, mikor a madárijesztovel orzött kosarakból és tálakból szolot kellett lopni, és menekülni a kolompoló, kereplo vagy éppen söpruvel fenyegetozo csosz elol. Az ellopott szolo szemezgetve került a présbe, aki kívánta, a mustot is megkóstolhatta.
Szeretnénk megköszönni a szülok segíto támogatását: a finom gyümölcsöket, amikbol ezen a vidám oszi délutánon sokat ehettek a gyerekek! |